Dorcsikám 2009. június 18-ra volt kiírva, de mivel faros baba volt elővigyázatosságból 3 héttel korábban (május 29-én) befektettek a Debreceni Nőgyógyászati Klinika Terhespathológiai osztályára. Utálom a kórházakat, fehérköppeny-szindrómám van (ez rá is került egy EKG leletemre, mert a szívem majdnem kiugrott vizsgálat közben) :D Szóval próbáltam mindent elkövetni, hogy engedjenek haza, soroltam a dokinak a meggyőző érveket, hogy "még van 3 hetem szülésig", meg "jól érzem magam, nem fogok még szülni", "nincsenek is még jóslófájásaim", "úgyis kevés a szabad ágy, adják a helyemet másnak" :D stb. De nem hatotta meg. Így maradnom kellett. Tomi hozott nekem vigasztalás képpen egy jó nagy gyros tálat (mert éppen akkor azt kívántam), amit este bevágtam. Tök jól esett. Aztán kiültem a folyosóra megnézni a Barátok köztöt. :P Mert, hát ugye ezt itt sem lehetett kihagyni. Mikor vége lett nagyon elálmosodtam, elidultam a szobám felé, de előtte még beugrottam wc-re, mert a kisasszony a hólyagomat birizgálta :D Na itt kezdődött minden. :) Ugyanis elfolyt a magzatvizem. A wc-n ülve felhívtam Tomit, hogy valami gáz van, készüljön, mert lehet, hogy hamarosan szülünk. Berohantam a nővérszobába, hogy szerintem idő van, erre ő beültetett egy tolószékbe (a farfekvés miatt) és feltolt a szülőszobára, hogy akkor meglesik mi is a helyzet odalent. Úton a szülőszoba felé hívtam ismét Tomit, hogy induljon rögtön, mert a kisasszony útnak indult. Ő rekord sebességgel meg is érkezett, amit a szülészorvosom meg is jegyzett, hogy "honnan jött Apuka? A kapu elől?" :) Pedig nem is volt a közelben... a Krajciban volt tesómmal. Tehát együtt jöttek, mint a villám. Tesómat a szülőszoba bejáratánál leültették (hősiesen ott is ült egész éjszaka és várta a fejleményeket), Tomi pedig bejött hozzám. Ekkor már rám voltak kötve különböző kütyük, amivel nézték a baba szívhangját. Lassan beindult a vajúdás is kb. 10 perces fájásokkal. Eleinte tök jól viseltem, beszélgettünk, viccelődtünk, éhes voltam :D tejbegrízt kívántam.. aztán az utolsó tiszta emlékem az, hogy az órára néztem, éjjel 11 körül lehetett. A fájások sűrűsödtek, 4 perceseknél jártunk, amikor azt mondtam, hogy én már nem bírom tovább, teljesen elfáradtam. Ekkor felszabadult a műtő, betoltak, felültettek az asztalra, kaptam egy spinális érzéstelenítést és indult a móka. Tomi közben egy üvegfalon keresztül leste, hogy mit művelnek velem. :D NEM ÁJULT EL! :D Egy hős... ;)
Végül május 30-án 2:21 perckor felsírt a babucink. Gyorsan kivitték fürdetni, mérni (3670gramm és 49cm), öltöztetni, én ekkor kezdtem magamhoz térni (kaptam egy kis gázt, mert be se állt a szám :D... hiába szóltak rám, hogy ne beszéljek már annyit, én mindent tudni akartam, hogy mi folyik a függöny mögött). Szóval kinyitom a szemem és Tomi fal fehéren áll a z üveg mögött és törölgeti az arcát. Kérdeztem a dokiktól, hogy mi lett az Apukával és mondták, hogy semmi, csak sírt egyet :D (Ezt egyébként a mai napig tagadja, de tényleg könnyezett.. ;) .. )
Először ő láthatta és foghatta meg, majd hozzám is behozták, amíg varrtak. A fejem mellé tartották és megszaglászhattam a kis buksiját. :) Na ez az a pillanat, amit sosem felejtek el. Most is látom magam előtt és érzem az illatát. :)
Ezután kitoltak a megfigyelőbe és hozták is szopizni a kisasszonyt. Persze még nem ment se neki, se nekem. :) De hamar belejöttünk. Ekkor már hajnal volt, talán világosodott is (nem tudom, ekkor már nagyon fáradt voltam) de Tomi még most is ott volt az ágyam mellett, tesóm pedig a szülőszoba előtt. :)
Szóval, így kezdődött a történetünk.. 2009. május 30-án, Család lettünk! :)
Utolsó kommentek